Papp Gergő lightbox

 

Papp Gergő

 

Egyetemi tanulmányait 1990 és 1993 között kezdte Párizsban. Majd 1998-ban végzett az ELTE kommunikáció szakán. Az egyetemi évek alatt a Híradóban gyakornokoskodott, 1995 és 1996 között a Népszabadságban, 1996 és 1998 között a Pesti Est szerkesztője volt, emellett kulturális ajánlókat készített a Duna TV-nek. 

Egy évvel a diplomaosztója után a Fókusz felelős szerkesztője és riportere, egészen 2004-ig. A Viasat3-nál a “Dr. Csernus” gyártójaként, producereként dolgozott egy évig, 2004 és 2005 között.

Ezután átigazolt a TV2-höz, először a Naplónál dolgozott riporterként, majd az ismertséget Pimasz úr hozta meg neki. Pimasz Úr figuráját Sváby Andrással közösen találták ki. Ő vetette fel, hogy szükség lenne egy rámenős riporterre. Egy olyan alakra, aki nem szakértőket szólaltat meg, és nem okoskodik, hanem direkt módon szembesíti az embereket a hétköznapi pofátlanságokkal.

2007 novemberétől 2008 decemberéig a Koffeinmentes Mokka műsorvezetője lett. 

A TV2-től való távozása után 2009 februárjától a Viasat3 pókerműsorának házigazdája lett, majd nem sokkal később ismét Pimasz úrként folytatta, a korábbinál is nagyobb sikerrel. 

2010-től ismét a TV2-nél dolgozik, az Aktív című műsor vezetőjeként, majd 2017-ben a “Pimasz úr átcuccol” című sorozatban folytatta munkásságát az RTL II csatornán.

Fel

Free Joomla! template by L.THEME